Ahogy a dolgok vannak

Na akkor az elnagyolt (minden happy) és hiányos blog bejegyzések után, itt az idő panaszkodni és leírni milyen is élet az Indiában. Távolról sem egyszerű, egyáltalán nem mindig jó és gondtalan. A hangulatom folyamatosan változó. Néha azt érzem, boldog vagyok, néha meg csak arra eszmélek, hogy sosem kellett még ennyi nehézséggel egyes egyedül megküzdenem.

Szögezzük le Indiában rengeteg szépség van, sok jó ember, sok látnivaló, de mindezek egy egyedülálló, fehér, nem angol (vagy hindi) anyanyelvű, fiatal európai nő számára óriási kihívásokkal járnak.

Irtó nehéz bármit is egyedül elintézni, amikor fogalmad sincs mi is itt a dolgok menete. Néha még a legegyszerűbb dolgok is frusztrációval járnak. Pl. amikor csak szeretnél venni egy egyszerű helyi SIM kártyát, vagy átváltani a dollárban behozott spórolt pénzedet. Mindezeket otthon pár perc alatt otthon a hülye is el tudja intézni, itt meg akkor hova is menjek, mikor, mivel? Épp ebben a kettőben nagy szerencsém volt egy helyi indiai sráccal, aki elmondta, hogy a telefonhoz vigyek igazolványképet, vízumot és útlevél másolatot, a pénzemet pedig legjobb áron a Brigade Road egyik plázájában váltják, és ha gondolom he can give me a lift to the Airtel center.. gondolom, naná, thanks!

Az irodában kb. ötvenen dolgoznak, ami nekem kicsit sok és erre a létszámra már nem mondhatni, hogy olyan családias hangulat lenne. A legtöbb tehát csak szimpla munkatárs. Hat ember van, akikkel munkán kívül is szoktam találkozni és beszélni személyes dolgokról. A munka pedig szintén változó, néha ömlesztve rengeteg, néha meg unalmasabb időszakok. Bár most novemberben elég sokat dolgoztam, hasznosabbnak is érzem magamat és úgy általánosságban elégedettebb vagyok vele, mint korábban. Készítettem egy interaktív térképet Indiáról és írtam energiás témájú angol cikkeket, blog jegyzeteket, amikből mondjuk a legtöbb dolog csak kész van, de nem online. Mivel az informatikus team elfoglalt, és mindenki stresszeli magát a nagy Koppenhága csúccsal, ami miatt nem jut idejük a cikkeket feldobni a honlapra.. Csak jelzés értékkel, nem gondolom, hogy ez két percnél és egy kód beírásánál több időt venne igénybe tőlük..

Az irodán kívül megismert társaságokban van sok érdekes és jófej ember, de azért azt is eldöntettem már tutira, hogy nem szeretném velük tölteni minden szabadidőmet. Bármennyire is rendesek, viccesek, azért fogalmazzunk úgy nem vagyunk egy súlycsoport. Vagyis én tengetem az önkéntes életem, ők meg komoly helyeken, még komolyabb pénzekért dolgoznak, cégeik vannak, és minden este drága helyekre mennek.

Ismét szerencse, hogy az egészségem továbbra is maga a tökély! Bár a higiénés viszonyok messze nem az otthon megszokottak, semmi bajom. Az egyetlen, ami most már szemmel látható, hogy lefogytam, lóg rajtam az összes magyar göncöm. Múlt héten vettem végre két S-es méretű nadrágot, azokban most okés vagyok, meg eszem is amúgy, csak nincs túl nagy étvágyam mostanában..

Mindezek ellenére azt mondhatom a klasszikus honvágy még nem egyszer nem talált meg. Az élet nehezebb itt, mint otthon, de én választottam. Az volt a vágyam, hogy Indiában éljek, elértem, itt vagyok, és ez az én Indiám..

Ami tény, indiás projectem félidőhöz ért, és remélem a hátralevő fele azért már kicsivel könnyebb lesz, és lehetőleg jó társasággal és kevés pénzből sikerül még felfedeznem Delhit és Goát. Aztán haza, újabb vízumkérelem, újabb repjegy vásárlás és fél év Oroszország, aztán talán egy újabb állomás. Egy biztos, ezek után már nem marad olyan hely, ahol ne tudnék egymagam elboldogulni. :)

A terv változatlan: ugyanaz, mint India előtt.. Felfedezni a világot, megnézni a lehető legtöbb országot, közben valami hasznos ügyön dolgozni, egy kicsit nem csak magamon, hanem másokon is segíteni, és találni valamit, amire azt mondhatom, hogy igen mostantól kezdve csak ezt szeretném, csak ebben az országban, csak vele..

A héten kedvenc kollégámmal, Jasonnal voltam egy helyi iskolában előadást tartani a klímaváltozásról. Képek rólam és a tündéri gyerekekről.