Lakáskeresés és a tökéletes lakás

A lakáskeresés Bangalore-ban nem egyszerű. Gyakorlatilag az eddigi három hetem csak erre ment rá, albérletet néztünk munka után és előtt, plusz minden hétvégén. Grace-szel lejártuk a lábunkat, ráadásul úgy tűnt mindhiába.

Az árak bármennyire olcsók is itt a napi megélhetés szintjén, a jó lakások esetében viszont teljesen európaiak. Annyit tudtunk, hogy nekünk összesen max. 10.000 rúpiánk (40.000 Ft) van lakbérre és persze szeretnénk közel a munkahelyhez, két szobával. Legelőször a muszlim negyedekben kezdtünk el nézelődni, mert Grace szerint itt nagyon szép házak vannak, biztonságos, gyakorlatilag át- és feltörhetetlen kapukkal, ami nem utolsó szempont, ha szeretnénk biztonságban tudni a laptopunkat, útlevelünket, pénzünket és esetleg saját magunkat. :) Sok házra ki van téve itt is a „kiadó” tábla. Gondoltuk becsöngetünk ezekbe és körbekérdezzük a helyieket. Az eredmény siralmas volt! A legtöbben, már ahogy megláttak, rögtön mondták is, hogy a lakás már elkelt. Aztán segítségünkre lett a helyi, szerintem legidősebb muszlim férfi, aki feltehetően az ottani közösség vezetője. Kedvesen, udvariasan, de ugyanakkor egyértelműen a tudtunkra hozta, hogy ide csak azok költözhetnek, akik a Korán szerint élik az életüket. Oké, akkor irány a hindu rész! Az itteni válasz: mi elsősorban hindu családok részére szeretnénk ezt a lakást kiadni, sajnáljuk, de európai, „világias neveltetésű” egyedülálló nők számára nem kiadó. Persze semmi gond, vannak a városnak keresztény részei is, meg vannak itt is ingatlanközvetítők, és kevésbé szigorúan vallásos, kozmopolitább városrészek is. Az itteni eredmény, ha közvetítő által keresünk, akkor az plusz két havi lakbérünkbe kerül, és még nekünk kell állandóan utána telefonálgatni meg ide-oda rohangálni. Találtunk két lakást, ami ezen az áron volt, azonnal beköltözhető és közvetítői díj nélkül. Egy nagyon szépet, új építésűt, márványborításút, viszont bútorozatlan és baromi messze a munkahelytől, valamint egy közeli, első látszatra csini kis földszinti lakást, amit magunkon kívül csak úgy 2-300 csótánnyal kellett volna megosztani.

Amikorra az ember szinte már feladná, egyszer csak megjelenik az álomlakás! Mivel a két lehetőség közül egyikkel sem voltunk kibékülve, visszajöttünk az irodához közeli, hindu részhez és felfedeztünk egy apartman házat, amit főleg tehetősebb, külföldi egyetemisták bérelnek. Kiderült, hogy bár már elkezdődött a tanév a legfelső emelet, legutolsó lakása még mindig üresen áll, és még ennél is nagyobb szerencsénk, hogy a ház tulajdonosa a munkaadó szervezetünk nagy rajongója! Teljesen el volt ragadtatva, hogy otthagytuk a kényelemes európai életünket csak azért, hogy itt Indiában segíthessünk a környezeti problémákon. Grace-szel annyira váratlanul él minket ez a fogadtatás, hogy el se nagyon hisszük. Eddig lesütött szemmel válaszolgattunk, hogy igen tényleg nem vagyunk hinduk meg muszlimok és nincsen férjünk és valóban fogyasztunk alkoholt. Most meg itt van valaki, aki egészen el van ájulva a mi kis pogány, világias megjelenésünktől és még engedni is hajlandó a kedvünkért az árból! Az eredmény: havi 10.000 Rs-ért egy gyönyörű, teljesen bebútorozott apartman két franciaágyas hálószobával és hozzájuk tartozó külön fürdőszobával, valamint egy konyha hűtővel, szekrénnyel és tálalóval, ja és nagy terasszal, meseszép kilátással (képen)! :)

Szombat a költözés napja, 400 Rs-ért rendelünk egy teherautót, aminek platóján a csomagjainkkal együtt Grace-t, Joy-t és engem is átszállítanak az új helyre. A kalandos éjszakai, földutakon való zötykölődés után Joy és az apartman személyzetének köszönhetően végül minden felkerül a negyedikre. Megvan az első havi lakbér, a költözés, a tuti hely, már csak egyetlen gondom maradt, kifogytam minden pénzből! Grace meséli, hogy tavaly amikor Tanzániában járt és pénz szeretett volna kivenni egy ATM-ből, csak ennyi választ kapott „unusual request” és itt se mentek neki simán dolgok. Az angol bankja csak EU-n belül engedélyezi automatikusan a transzfereket, ha azon kívülre utazik, akkor külön fel kell hívnia mindig a bankját és szóban meg kell erősíteni, hogy ilyen és ilyen pénzműveletet szeretne lebonyolítani. Ami ugye azért jó, mert csak vagy hatszor kell elismételnie mindig a bankszámlaszámát és a személyes adatait és persze Ázsiából vagy Afrikából olyan jó, könnyű és olcsó Európába telefonálgatni… Én meg mondom, hogy ez azért szerintem fura, meg túlzás, és hogy még soha nem használtam a bankkártyámat Ázsiában, de azért most megpróbálnám anélkül, hogy előtte 1200 Ft/perces díjért bárhova is telefonálnék. Próba, szerencse.. siker! A pénz ugyan nem boldogít, de több mint örömteli és biztonságos érzéssel tölt el, hogy valóban az otthon még forintban megkeresett pénzem most itt Indiában és rúpiában is rendelkezésemre áll bármikor, ha betérek egy ATM-be. És mindezért még külön telefonálgatnom sem kellett, csak a 4 eurós készpénzfelvételi díjat megfizetni. Rég volt nálam ennyi pénz. :)

Grace épphogy kicsomagolt, most újra becsomagol, csak egy hétre valót, délután repül Delhibe. Egyedül maradok az új, szép lakásban. Felbuzdulva, hogy végre van újra pénzem, átvásárolgatom a délutánt. Lassan minden a helyére kerül, vagy inkább, mindennek lesz helye. Szép lakás, szép város, jó munkahely és a legjobb lakótárs. Kell ennél több? Nézem a naplementét a teraszról és közben eszembe jut a filmtörténet legnyálasabb mondata: „Enyém a világ!”.