Love is like painting

Néhány szó Joy-ról, Grace pasijáról, mivel Gracen kívül még vele töltöm a legtöbb időt Indiában. Néha társaságban, néha pedig csak ketten míg Grace interjúkat készít más városokban. Igazándiból jófej, valami rejtélyes okból kirúgták az egyetemről, aztán fogta magát és másfél évig nem dolgozott semmit, csak utazgatott a nagy Indiában. Bejárva az összes tartományt, éjszakára és vacsorára pedig bekérezkedve indiai családokhoz. Csak azért írom ezt, hogyha valakinek kedve lenne utazni Indiában és kizárólag a pénz tartja vissza, akkor ennek is megvan a maga formája. Persze Joy beszél hindi és még két másik helyi nyelven, ezek nélkül nehezebb, de talán nem lehetetlen. :)

Legutoljára, amikor kettesben ültünk a teraszon, késő este, egy üveg ginnel, adott volt a téma: szerelem. Meséltem neki egy régi sztorit, amolyan fél csodálattal, fél kétségbeeséssel.. Ő meg: „Don’t be afraid, I think it’s beautiful. And you know, love is like painting..” Szóval a szerelem olyan, mint a festészet. Néha hátra kell lépünk és meg kell vizsgálnunk, hogy az apró részletek, amiket beletettünk összeállnak-e egy harmonikus egésszé. Néha kikopnak belőle a színek. Néha pedig azt érezzük, hogy rossz az egész. Ilyenkor átfestjük a vásznat, és felépítünk rá egy új képet, de a régi képek sem vesznek el teljesen, mivel a festékük benne van a vászon anyagában, és párszor kivillannak belőle még darabok, az egymásra felkent színek pedig folyamatosan formálják egymást.

…

Indiában sok dolgon csodálkozom. Például nem tudom, miért van az, hogy a leghosszabban és legőszintébben egy észak-indiai sráccal sikerül beszélnem a szerelemről, mindezt valahol Dél-Indiában, angol nyelven, félrészegen..