2009. szeptember 27., vasárnap

Lakáskeresés és a tökéletes lakás

A lakáskeresés Bangalore-ban nem egyszerű. Gyakorlatilag az eddigi három hetem csak erre ment rá, albérletet néztünk munka után és előtt, plusz minden hétvégén. Grace-szel lejártuk a lábunkat, ráadásul úgy tűnt mindhiába.

Az árak bármennyire olcsók is itt a napi megélhetés szintjén, a jó lakások esetében viszont teljesen európaiak. Annyit tudtunk, hogy nekünk összesen max. 10.000 rúpiánk (40.000 Ft) van lakbérre és persze szeretnénk közel a munkahelyhez, két szobával. Legelőször a muszlim negyedekben kezdtünk el nézelődni, mert Grace szerint itt nagyon szép házak vannak, biztonságos, gyakorlatilag át- és feltörhetetlen kapukkal, ami nem utolsó szempont, ha szeretnénk biztonságban tudni a laptopunkat, útlevelünket, pénzünket és esetleg saját magunkat. :) Sok házra ki van téve itt is a „kiadó” tábla. Gondoltuk becsöngetünk ezekbe és körbekérdezzük a helyieket. Az eredmény siralmas volt! A legtöbben, már ahogy megláttak, rögtön mondták is, hogy a lakás már elkelt. Aztán segítségünkre lett a helyi, szerintem legidősebb muszlim férfi, aki feltehetően az ottani közösség vezetője. Kedvesen, udvariasan, de ugyanakkor egyértelműen a tudtunkra hozta, hogy ide csak azok költözhetnek, akik a Korán szerint élik az életüket. Oké, akkor irány a hindu rész! Az itteni válasz: mi elsősorban hindu családok részére szeretnénk ezt a lakást kiadni, sajnáljuk, de európai, „világias neveltetésű” egyedülálló nők számára nem kiadó. Persze semmi gond, vannak a városnak keresztény részei is, meg vannak itt is ingatlanközvetítők, és kevésbé szigorúan vallásos, kozmopolitább városrészek is. Az itteni eredmény, ha közvetítő által keresünk, akkor az plusz két havi lakbérünkbe kerül, és még nekünk kell állandóan utána telefonálgatni meg ide-oda rohangálni. Találtunk két lakást, ami ezen az áron volt, azonnal beköltözhető és közvetítői díj nélkül. Egy nagyon szépet, új építésűt, márványborításút, viszont bútorozatlan és baromi messze a munkahelytől, valamint egy közeli, első látszatra csini kis földszinti lakást, amit magunkon kívül csak úgy 2-300 csótánnyal kellett volna megosztani.

Amikorra az ember szinte már feladná, egyszer csak megjelenik az álomlakás! Mivel a két lehetőség közül egyikkel sem voltunk kibékülve, visszajöttünk az irodához közeli, hindu részhez és felfedeztünk egy apartman házat, amit főleg tehetősebb, külföldi egyetemisták bérelnek. Kiderült, hogy bár már elkezdődött a tanév a legfelső emelet, legutolsó lakása még mindig üresen áll, és még ennél is nagyobb szerencsénk, hogy a ház tulajdonosa a munkaadó szervezetünk nagy rajongója! Teljesen el volt ragadtatva, hogy otthagytuk a kényelemes európai életünket csak azért, hogy itt Indiában segíthessünk a környezeti problémákon. Grace-szel annyira váratlanul él minket ez a fogadtatás, hogy el se nagyon hisszük. Eddig lesütött szemmel válaszolgattunk, hogy igen tényleg nem vagyunk hinduk meg muszlimok és nincsen férjünk és valóban fogyasztunk alkoholt. Most meg itt van valaki, aki egészen el van ájulva a mi kis pogány, világias megjelenésünktől és még engedni is hajlandó a kedvünkért az árból! Az eredmény: havi 10.000 Rs-ért egy gyönyörű, teljesen bebútorozott apartman két franciaágyas hálószobával és hozzájuk tartozó külön fürdőszobával, valamint egy konyha hűtővel, szekrénnyel és tálalóval, ja és nagy terasszal, meseszép kilátással (képen)! :)

Szombat a költözés napja, 400 Rs-ért rendelünk egy teherautót, aminek platóján a csomagjainkkal együtt Grace-t, Joy-t és engem is átszállítanak az új helyre. A kalandos éjszakai, földutakon való zötykölődés után Joy és az apartman személyzetének köszönhetően végül minden felkerül a negyedikre. Megvan az első havi lakbér, a költözés, a tuti hely, már csak egyetlen gondom maradt, kifogytam minden pénzből! Grace meséli, hogy tavaly amikor Tanzániában járt és pénz szeretett volna kivenni egy ATM-ből, csak ennyi választ kapott „unusual request” és itt se mentek neki simán dolgok. Az angol bankja csak EU-n belül engedélyezi automatikusan a transzfereket, ha azon kívülre utazik, akkor külön fel kell hívnia mindig a bankját és szóban meg kell erősíteni, hogy ilyen és ilyen pénzműveletet szeretne lebonyolítani. Ami ugye azért jó, mert csak vagy hatszor kell elismételnie mindig a bankszámlaszámát és a személyes adatait és persze Ázsiából vagy Afrikából olyan jó, könnyű és olcsó Európába telefonálgatni… Én meg mondom, hogy ez azért szerintem fura, meg túlzás, és hogy még soha nem használtam a bankkártyámat Ázsiában, de azért most megpróbálnám anélkül, hogy előtte 1200 Ft/perces díjért bárhova is telefonálnék. Próba, szerencse.. siker! A pénz ugyan nem boldogít, de több mint örömteli és biztonságos érzéssel tölt el, hogy valóban az otthon még forintban megkeresett pénzem most itt Indiában és rúpiában is rendelkezésemre áll bármikor, ha betérek egy ATM-be. És mindezért még külön telefonálgatnom sem kellett, csak a 4 eurós készpénzfelvételi díjat megfizetni. Rég volt nálam ennyi pénz. :)

Grace épphogy kicsomagolt, most újra becsomagol, csak egy hétre valót, délután repül Delhibe. Egyedül maradok az új, szép lakásban. Felbuzdulva, hogy végre van újra pénzem, átvásárolgatom a délutánt. Lassan minden a helyére kerül, vagy inkább, mindennek lesz helye. Szép lakás, szép város, jó munkahely és a legjobb lakótárs. Kell ennél több? Nézem a naplementét a teraszról és közben eszembe jut a filmtörténet legnyálasabb mondata: „Enyém a világ!”.

2009. szeptember 24., csütörtök

Reklám, hirdetés, PR…

Bangalore-t ugyanúgy elárasztják az óriásplakátok, utcai hirdetőtáblák és reklámfeliratok, mint manapság talán már minden más várost. Minden kapható, az olcsó 1-2 rúpiába kerülő lim-lom kacatoktól kezdve a legdrágább világmárkákig. Vannak plázák, láttam már Levi’s, Benetton, Adidas, Triumph üzleteket, mentem már el Coca-Cola és Nokia reklám mellett.

Sőt itt Ázsiában a legtöbb cég még inkább nyomulós! Nem elég a reklámjaikat látni folyamatosan az utcán, még külön SMS-t is küldenek, hogy vegyél náluk ezt meg azt. Az otthoni telefonomra, ha SMS-t kaptam, arról tudtam, hogy fontos dolog (max. havonta 1-2 alkalommal írt valamit a T-Mobile, hogy változnak a díjszabások, vagy átválthatok ilyen-olyan díjcsomagra stb..), itt pedig tegnap történetesen egy konditerem küldött nekem értesítést, hogy ha hozzájuk járnék, akkor 40 nap alatt pontosan 10 kilótól szabadulnék meg. Egy újabb dolog, amire nincs szükségem..

Árucsatolásban is kiválóak, múlt héten Grace-szel 200 rúpia (800 Ft) felett vásároltunk egy szupermarketben, ezért kaptunk ajándékba egy új csomagolású (tán ízű is) Kit Kat csoki szeletet.

Néhány kép a legtöbbet látott óriásplakátokból, ezek mellett megyek el minden nap dolgozni. Rögtön reggel az első utcán befordulva egy hatalmas méretű – fél plázát beborító – egészen különleges óvszer reklám mellett haladok el. Durex blue jeans – asszem ez a fantázianeve és egy farmernadrágos férfi hangoztatja rajta, hogy ezt az óvszert pontosan olyan kényelmes viselnie, mint a kedvenc farmerjét. :) Egy nagy tábla a H1N1 elleni védekezést hirdeti csupa nagybetűs DO NOT WORRY! kezdetű felirattal, vagyis: „Ne aggódjon! A H1N1 korai felismeréssel könnyen kezelhető. Ha bármilyen kérdése lenne a megbetegedéssel kapcsolatosan a nap 24 órájában hívhatja az alábbi telefonszámot.” A következő utca legnagyobb kereszteződésében van az általam csak „ízléstelennek” keresztelt reklám. Egy félmeztelen férfi és egy rövid topot viselő nő szerepel rajta. Egy ilyen országban, ahol a férfiak többsége még arra is odafigyel, hogy hosszú ujjú inget viseljen (fiatalabbak körében azért már megszokott a rövid ujjú ing vagy póló), nőknél pedig az számít a legkihívóbb öltözéknek, ha valaki szabadon hagyja a vállát. Egy általam ismeretlen ruhamárkát reklámoz egyébként az a csekély mennyiségű textil, ami egyáltalán fedi valamennyire a testüket, és mindehhez a Chill out! Live in! szlogen társul.

Jellemző egyébként itt is a teljesen torz, elérhetetlen szépségideál ábrázolása. Míg nálunk egy évtizede a fekete bőrű, párductestű Naomi Campbell képével akartak eladni mindent, itt a porcelánfehér bőrű nők mosolygós arca mutatja be a legjobb arckrémeket és divatos ruhákat – szóval lényeg az elérhetetlenség, nekik fehér bőrű, európai kinézetük, nekem meg sötét bőrű, afrikai vagy dél-amerikai külsőm nem lesz soha..

2009. szeptember 21., hétfő

Lal Bagh Botanical Garden

Itt töltöttem a vasárnapomat. A kert gyönyörű, tele pálmafákkal, lótuszvirágokkal, fenyőkkel, rózsákkal. Van benne tó, szökőkút, hindu szentély, üvegház és egy japán pagodaszerű épület is. A majmok és mókusok pedig folyamatosan a fejed felett, néha rajtad ugrálnak. Az egésznek az elrendezése a legjobb: először egy szűk ösvényen haladsz, amit sűrűn benőtt a növényzet, aztán kiérsz egy hegyes puszta részre, aminek a tetején ott áll a hindu szentély és gyönyörű kilátás nyílik egész Bangalore-ra, utána következik megint a zöld rész a tóval, rengeteg hatalmas méretű különleges fával, virágágyásokkal és sok-sok paddal, és mindez komoly 10 rúpiás (40 Ft) belépőért!

http://en.wikipedia.org/wiki/Lal_Bagh

A kert tele volt családokkal. Itt a családnak nagyobb szentsége van és fontosnak érzik az emberek, hogy minél többet legyenek együtt, általában három generáció él együtt és közösen szervezik a hétvégi időtöltéseket is. A válás elvileg már lehetséges, de nagyon ritka. Itt a házasságok tényleg a halálig tartanak, még abban az esetben is, ha nem szerelemből szövődtek, hanem a szülők közbenjárására. Általában illik egyenlő házastársat választani, mármint ugyanolyan vallású, képzettségű, rangú és vagyonú felet. A házasságok alapja pedig a kölcsönös tisztelet, a közös neveltetés és vallás.

A kerti séta után volt szerencsém a város a legsötétebb, legzajosabb és legfüstösebb bárjában tölteni az estémet. Ráadásul a „legmenőbb” részére, a legfelső emeletre kaptunk asztalt. A mosdóban természetesen mi mást láttam volna, mint egy magyar nyelvű 1000 MW szél matricát. Erről is van fotó, szóval rajta vagyok a magyarok nyomain.. :)

Komolyra fordítva amúgy ahhoz képest, hogy mindenki szerint Bangalore tele van külföldiekkel, kb. a két kezemen meg tudom számolni egyáltalán hány fehér bőrű embert láttam eddig. Azok is többnyire átutazóban lévő ötvenes üzletemberek, vagy turista párok voltak.

Ma épp egy nagy muszlim ünnep van, a legtöbb iroda, bolt és egyéb hivatalos helyek zárva vannak. Csak mi dolgozunk, ilyenkor sajnálom miért is nincs a munkahelyemen muszlim többség.