Delhi-Bangalore-Gokarna

Két hét Delhiben: sok történés, munka kapcsán mindenkin csak a koppenhágai eredménytelenségből fakadó csalódottság látszik, de azért a szabadidő kellemes. Legtöbb időt Old Delhiben töltöm, ez sokkal izgalmasabb a modernebb, elegánsabb New Delhinél. A város utcáin hömpölyögnek az ember hadak, zsúfoltság mindenütt. Megnézzük a Vörös Erődöt, múzeumokat járunk, karácsonyi vásárra megyünk, sőt bemegyünk Delhi legnagyobb muszlim mecsetébe. Ezt napnyugta előtt pár percre meg szokták nyitni mindenki számára, ilyenkor elözönlik a turisták és a nők, többi időben csak muszlim férfiak látogathatják.

Visszafelé pedig vonat helyett most repülök, annyi a változatlan, hogy ismét egyedül utazok. És elég rendesen parázok, ugyanis Bhanu foglalt nekem egy elektronikus jegyet „Ms. Orsi” névre.. Előre bekészítem a történetet, igen az útlevelemben Orsolya szerepel, de ez ugyanaz a név, stb.. Feleslegesen idegeskedek, a helyi fapados Spice Jet épp rá se bagózik milyen névre lett foglalva a jegy, és fel sem tűnik nekik, hogy a két név különbözik, vagy legalábbis szó nélkül rám hagyják. :) A 40 óra vonatozás 3 óra repülésnek felel meg, a kérdés örök: vonat vagy repülő? Én sokkal többet repültem eddig életemben, mint amennyi időt vonaton, pályaudvarokon töltöttem, ezért ha vonattal utazhatok, akkor mindig „különlegesebbnek” érzem magam. Ráadásul a vonatozás sokkal kalandosabb és környezetbarátabb, de a repülés meg gyors, elegáns, kényelmes. Szummázom, hogy Delhi utamból a lehető legjobban jöttem ki, odafelé két napig nézegethettem az indiai tájat, visszafelé meg sikeresen mentesülök az alól, hogy a Szentestét egyedül töltsem útközben egy indiai vonaton. Ugyanakkor az is biztos, hogy az oda utamat még jó sokáig mesélhetem mindenkinek, a visszafelé repülésből pedig az egyetlen emlékezetes dolog életem első hivatalosan Orsi névre kiállított beszállókártyája. :) Ja és tetszik a reptér szlogenje: „a new delhi every day”.

Majdnem egy teljes napot töltök Bangalore-ban, ami mosással telik. Nincs mosógépünk, és irtó büszke vagyok rá, hogy hónapok óta képes vagyok minden ruhámat tisztán tartani kézi mosás, súrolás, áztatás útján. Mosás és csomagolás után pedig következik Gokarna!

Gokarnára négyesben utazunk: James, Claire, Joy és én. A legtöbb időt azonban egy ott megismert 26 éves, Shan nevű indiai sráccal töltöm, aki épp az esküvője elől menekült el Delhiből. Itt még mindig gyakoribb az úgynevezett „arrangement” a „love marriage-nél”. Szóval már megint a szerelem a téma. :) Grace aznap repül haza Londonba ünnepelni, így sajnos nem tud velünk lenni. December 24-én reggelre érkezünk meg a tengerpartra. Ilyen karácsonyom még nem volt: pálmafák, Indiai-óceán, nem hiszem el, december utolsó hete és égeti a talpam a forró homok! A szállásunk közvetlen a parton van, a táj gyönyörű, a part tiszta, és minden elképesztően olcsó. Gokarna indiai üdüléshez az egyik legjobb választás.

A Szentestét egy tibeti étteremben töltjük, valami momo nevű tésztás, krumplis, gombát eszek, hagyma-gyömbér-chili szósszal. Másnap reggel 10-kor én kelek elsőként, délre már túl vagyok a nagy adag mindennel megspékelt gyümölcssalátán (banán, papaya, ananász, narancs, kesudió, mandula, kókusz), némi úszáson és napozáson, ez megy egész nap, esténként pedig tengerparti tánc-dal fesztivál, azaz masszív elektronikus tombolás és tompulás. Ez így megy egészen december 30-áig, amikor 12 óra buszozással elérjük Bangalore-t. Szóval most újévre ismét itt, az elmúlt három hét mérlege pedig: két hét Delhi, egy nap Bangalore, hat nap Gokarna, valamint vonat, repülő, busz, taxi.

Örömteli új évet mindenkinek!

Love is like painting

Néhány szó Joy-ról, Grace pasijáról, mivel Gracen kívül még vele töltöm a legtöbb időt Indiában. Néha társaságban, néha pedig csak ketten míg Grace interjúkat készít más városokban. Igazándiból jófej, valami rejtélyes okból kirúgták az egyetemről, aztán fogta magát és másfél évig nem dolgozott semmit, csak utazgatott a nagy Indiában. Bejárva az összes tartományt, éjszakára és vacsorára pedig bekérezkedve indiai családokhoz. Csak azért írom ezt, hogyha valakinek kedve lenne utazni Indiában és kizárólag a pénz tartja vissza, akkor ennek is megvan a maga formája. Persze Joy beszél hindi és még két másik helyi nyelven, ezek nélkül nehezebb, de talán nem lehetetlen. :)

Legutoljára, amikor kettesben ültünk a teraszon, késő este, egy üveg ginnel, adott volt a téma: szerelem. Meséltem neki egy régi sztorit, amolyan fél csodálattal, fél kétségbeeséssel.. Ő meg: „Don’t be afraid, I think it’s beautiful. And you know, love is like painting..” Szóval a szerelem olyan, mint a festészet. Néha hátra kell lépünk és meg kell vizsgálnunk, hogy az apró részletek, amiket beletettünk összeállnak-e egy harmonikus egésszé. Néha kikopnak belőle a színek. Néha pedig azt érezzük, hogy rossz az egész. Ilyenkor átfestjük a vásznat, és felépítünk rá egy új képet, de a régi képek sem vesznek el teljesen, mivel a festékük benne van a vászon anyagában, és párszor kivillannak belőle még darabok, az egymásra felkent színek pedig folyamatosan formálják egymást.

…

Indiában sok dolgon csodálkozom. Például nem tudom, miért van az, hogy a leghosszabban és legőszintébben egy észak-indiai sráccal sikerül beszélnem a szerelemről, mindezt valahol Dél-Indiában, angol nyelven, félrészegen..

My perfect flatmate

Kevés szó esett még Grace-ről. Hol is kezdjem.. Indiába költözésem előtt két héttel életem legfurcsább emailje várt rám a gmail fiókomban. Kb. öt sor arról, hogy ő Grace, és eredetileg londoni, de most épp Bangalore-ban önkénteskedik, meg néha újságot ír, és ha megérkezem, akkor keressünk lakást és lakjunk együtt. Én meg a franc se tudja miért, egyből válaszoltam: „Hey Grace, I would be more than happy if we can rent a flat together.” Küldés gomb, majd gondolkodás.. hű ezt most tényleg jól tettem, ki tudja milyen ez a lány. Ráadásul India előtt húsz évet éltem a szüleimmel, aztán öt évet a pasimmal, a szakítás után pedig két évet egyedül. Ezek után épp 27 éves koromra essek bele a lánykollégiumok életébe? :)

Na mindegy, megnyugtattam magam, hogyha nagyon idegesítő lesz a csaj, legfeljebb elköltözöm majd.

És sajna a címben elsütöttem már a poént. Kevés embert ismerek, akik Grace-nél kedvesebbek, figyelmesebbek és szórakoztatóbbak lennének. A legjobb dolog, hogy vele lakhatok, bár annyira nem is nevezhetjük együtt lakásnak, mivel szinte mindig felváltva utazgatunk. Az együtt töltött idő viszont mindig konfliktusmentes és vidám. Ráadásul mindegy, hogy épp melyik indiai városban vagyunk, ő az, akit 1 Rs/perc díjért bármikor felhívhatok, és akitől bármit megkérdezhetek.

Már rögtön az első találkozás emlékezetesre sikeredett vele. Egész éjszakás beszélgetés, arról hogy akkor melyikünk mit is keres Indiában? Pasival, egyedül, mikor hogy? Szóval egyszerűen mindenről.. Reggelre pedig csak annyi maradt bennem, hogy igen pontosan három napja nem aludtam, és az elmúlt három nap alatt három különböző országban jártam (még emlékeztek az egynapos Párizsban rekedésemre?), és hogy mennyire szerencsés vagyok, Indiában lakom a legklasszabb brit csajjal. :)

Grace pluszpontja még, hogy remekül főz! Mondanom sem kell, erre is eléggé szkeptikus reagáltam, és amikor először megláttam a tűzhely előtt, finoman közöltem, hogy ne haragudjon, de hát a britek meg a főzés.. erre ő: „I know British cuisine is a shit.” Megnyugtató válasz, és finom vacsora.

A csillagos ötöst pedig a múlt héten improvizált egyórás magánszámával érte el, amiben összegezte az Indiában élő európai önkéntes lányok (vagyis mi!) szerelmi életét. Végigelemezte az összes helyi vagy külföldiként itt élő férfit, akikhez akárcsak két SMS-nyi közünk is volt, és előadta néhány tőlük kapott email és SMS brit szlenges változatát. Aztán kicsit szomorúan összegezte, hogy bezzeg én már kaptam üzenetet itt élő fiatal helyi sráctól, meg öreg, őrült amerikai hippitől, neki meg ilyet már nem nagyon szabad, mert mégiscsak együtt vannak fél éve a pasijával, aki persze a legokosabb, leghelyesebb, legtutibb srác, de fél év után már nincsenek „Yesterday night was really nice with you, and..” kezdetű üzenetek. Na igen, mikor melyik helyzettől boldog az ember lánya..

Minden út bringaút!

Vasárnapra mindenki hulla fáradt az egész heti kemény munkától. Délig alvás, majd 1 körül elindulunk egy kellemes étterembe. Első körben kávé, tea, és reggelinek szánt sütemény, fél órával később pedig ebéd rendelés. Finom spenótos, sajtos pizzaszerűséget eszek salátával. Kicsit változott az étkezési szokásom, otthon utáltam, de itt élek-halok minden spenótos dologért, és extra adag ketchupért, és annak ellenére, hogy próbálok mindig figyelni az elegendő étkezésre, egyre vékonyabb és vékonyabb vagyok..

Az egybekötött reggeli és ebéd után irány a klímatábor, állítják a sátrakat, színpadot, minden nagyon flott és sok önkéntes jön segíteni. Délután Syed, Lali és én elindulunk egy bicikli kölcsönzőbe. A cél felfedezni a kölcsönző és az indiai parlament közötti legrövidebb és legjobb utat. Közel fél éve nem bicikliztem, és most a zsúfolt Delhiben találom magam, ahol bicikliseknek és bringa utaknak se híre, se hamva. :) A bringa kölcsönzés amúgy komoly 10 Rs/4 óra, és már felfedeztem itt Delhiben minden olcsóbb, mint Bangalore-ban. A taxi órák is csak 10 Rs-ről indulnak, az ételek, ruhák minden egy kicsivel még alacsonyabb áron van.

Közben ránk sötétedik, és a forgalmas utakon lavírozni a tök sötétben már nem tűnik annyira bulinak, de Lali mondja, hogy most hajtunk rá, India leghíresebb útjára, itt menetelt Gandhi, és itt zajlott le szinte minden fontos történelmi esemény, szóval nem panaszkodom. Néhány kör még a parlament előtt, aztán vissza a kölcsönzőbe. Fél év kihagyás után rendesen érzem a pár órás tekerést.

A vasárnapi tervem egyébként végre egy hajvágás lett volna, de érzem, hogy ez már nem fog összejönni. Persze tévedek, Lali szerint vasárnap este 9 Delhiben tökéletes időpont erre. Beülünk egy taxiba és pár perc múlva már egy hangulatos és kellemes szépségszalonban találom magam. Kb. egy órán keresztül mossák, vágják, szárítják a hajamat, ő meg csak ül mellettem és egy rossz szót nem szól, még életemben nem láttam ilyen türelmes pasit. :)

Vissza a szállásra, ami egyre nemzetközibb, megérkezett Iris Hongkongból és Cedric Franciaországból (neki a csomagjai még mindig valahol Európában keringenek..) közös vacsora egy zsúfolt, tradicionális indiai helyen.

Másnap irodai munka, este pedig irány a market, fura, de egy-két helyen karácsonyi zene szól, állítólag Delhiben sok a keresztény is. A vacsora helyszíne egy organikus és vegetáriánus étterem, isteni sült zöldségek, spenótos hagyma szósz és citrom-narancs-gyömbér turmix.

Delhi, vonattal!

Kedden történt. Korahajnalban beesve az irodába – értsd: kb. 10 óra körül, de itt 11-ig a fél iroda üresen áll, az indiaiak nem szeretnek korán kezdeni – jön az áldás, az email és a nyomtatás. Kezemben tartom életem legelképesztőbb vonatjegyét, és az eddig is felfelé görbülő szám még nagyobb mosolyra tárul! Bangalore-Delhi vonattal, két nap, egyedül, „vállalati költségekre”. :)

A jegy ára egyébként: 2443 Rs, az út pedig 2382 km, vagyis a díj majdhogynem Rs/km alapon is számolható.

Mit csináltam 40 órán keresztül egyedül a vonaton? Aludtam, ettem, ittam, olvastam, írtam, beszélgettem a többi utassal, néha próbáltam tornázni a kabinok közötti szűk folyóson, rengeteg fotót készítettem, és ámultam-bámultam a csodás indiai vasúton és tájakon. Persze fel lehetne tenni a kérdést úgy is, hogy hogyan vészeltem át 40 órát egy állva pisilős, rendes kézmosó nélküli vonaton, a kabinban kb. másfél négyzetméternyi helyen, és egyetlen még a Mumbai-Bangalore járatról ellopott Air India-s frissítőkendővel? De nem ez számít, a vonatozás izgalmas és klassz, Indiában pedig megszokja az ember, hogy igenis jó néha koszos kézzel, földről enni, és ki lehet bírni pár napot fürdés nélkül is.

A vonat hajnalban érkezik be Delhibe, sok Indiában töltött hónap után végre életemben először a fővárosban! Delhi utam apropója a Koppenhágai Klímakonferencia, amit most Indiában a fővárosba tömörülve vár minden környezetvédelmi és civilszervezet. Így itt találkozom a legtöbb munkatársammal, a főnökömmel, sőt még Grace-szel is.

Alkudozás a taxisokkal, majd végre reggel 7-re megérkezem a szállásra! Syed el is kap rögtön a folyosón, az ő szobájában van még egy szabad ágy, szóval rendezkedjek be gyorsan, ha gondolom, még mielőtt a többiek is idetalálnak Bangalore-ból. :) Jófej srác, 28 éves, asszem az egyetlen muszlim fiú az irodából, filmkészítését és fotózást tanult az egyetemen. Ő készíti a szervezet fotóanyagait és klímaváltozásos doksi filmjeit. Szóval lepakolom a komoly egy darab kisméretű hátizsákomat, és a kezemben lévő laptopomat (biztos vagyok benne, hogy ennél több cuccra nem lesz szükségem Delhiben), öt perc pihenés, majd indulás a többiekkel a nagy napra.

A legjobbkor érkezem, ma zajlik a Global Day of Action. Busszal megyünk Delhi egyik nagy főterére, ahol délelőtt még becsatlakozunk egy Free Tibet-es tüntetésbe, utána pedig jön az 5 km-es közös menetelés a valós koppenhágai CO2 vállalásokért: „India wants a real deal today!”. Itt van a Greenpeace, a WWF, az Oxfam, az Indian Youth Climate Network, és sok egyéb helyi mozgalom, iskola is csatlakozik, kb. 5000 ember.

Otthon is van klímarobbanás december 17-én, aki tud, menjen el helyettem is!

http://www.youtube.com/watch?v=6-k5CfFGDxg

A tüntetés után vissza a szállásra. Kiderül, hogy tényleg sokkal kevesebben értek még ide Bangalore-ból és a többi nem fővárosi irodából, így csomó ételünk van, a városban, ahol milliók éheznek. A srácok (egy bangalore-i és egy delhi) ismerik Delhi nyomornegyedeit, ismét útra fel! Hívunk egy taxit, bepakolunk húsz zsák élelmiszert és elindulunk Old Delhi legnagyobb slumja felé. Még életemben nem kaptam ennyi instrukciót, szóval felkészülve, a legegyszerűbb ruhámban megyek, minden nélkül, szorosan a fiúk között, és nagyon izgatottan! Amit meg ott láttam és tapasztaltam tényleg lehetetlen leírni. Ezt át kell élni, menjen el mindenki, aki csak tud néhány adag élelemmel, sötétedés után Delhi legnyomorultabb részeire!

Kifelé menet rájövünk, hogy most már csak mi felejtettünk el vacsorázni. Veszünk nagyon olcsó és finom ételt, néhány helyi édességet, állva és kézzel eszünk a piactéren. A szállás felé haladva Lali még rám néz, a legkedvesebb Indiában nekem szegezett mondattal: „That’s Delhi to you!” – „Yeah, thanks to you!” :)

Hasznos nap, még jónak is érezheti magát az ember: tüntettünk Tibetért, csökkentett CO2 kvótákért, és ételt adtunk a szegényeknek. Hosszú idő után végre következhet a meleg vizes fürdés, csini ruci, majd irány egy bár, némi vodka, éjjel 11-től pedig Bollywood movie.

Szóval Delhi szuper! Rengeteg dolog történik egy nap alatt is, nem tudom, mikor lesz időm majd mindet megírni, plusz el vagyok maradva még néhány bangalore-i beszámolóval is.. igyekszem!

Most úgy néz ki december 23-ig Delhiben vagyok, aztán karácsony és újév táján, ha minden összejön az Indiai-óceán partján fogom lógatni a lábamat. Ne tessék irigykedni, tessék meglátogatni! :)