Out of civilization

Lassan két hete élek távol a civilizált világtól, egy semmi közepén lévő poros faluban, és a víz nélküli, belülről omladozó házban. A kezdeti sokk és az első éjszakák olyanok voltak, mint a bibliai tíz csapás. Éjszaka közepén mozgó hangyabolyra ébredni, majd másnap két denevérrel hadakozni. Itt előjött ismét a nőies énem, az ágyam felett elsuhanó denevérekre való reakcióként a párna alá dugtam a fejem és közben ordítottam a fiúknak: „Do something!!”. Eugen többszörösen is megmentőm, nem csak a két denevért ölte meg, de készített egy amolyan barkácsold magad zuhanyzót és kézmosót is. A héten nekifogtunk egy nagy takarításnak és kaptunk végre függönyöket az ablakokra, így kezd kicsit rendesebb háznak látszani. A denevéres sztoriból meg levontuk a tanulságokat, és sötétedés után minden ablakot zárva tartunk. 

Szóval a ház jobb képet fest, vagy csak hozzászoktunk a nehéz körülményekhez, de egy ilyen házban lakni sokmindenen elgondolkoztat. Hány millió ember lakna szívesen egy ilyen házban? Hányan élnek még ennél is százszorta rosszabb körülmények között? A boldogság egyenlő a pénzzel és kényelemmel? Nem fogom ezeket megválaszolni, de eltöprengve ezeken a dolgokon, végül is a házunk egyértelműen lakható, rövidebb tréning után nyugati embereknek is életvilelszerűen használható.

És hogy ne fessek megint Teréz anya képet, azért a hétvégét Madisin kivül, Kasunguban töltöttem, internet kávézóval, fodrásszal (végre!!), és étteremmel.