Esküvő, temetés, hegymászás, és úszás

Megint elmaradtam a blogírással, ennek egyszerű oka, hogy az történt ami minden eddigi helyen – a kezdeti unalom és kulturális sokk után egyre otthonosabban érzem magam, sokasodnak a barátok, programok, utazások.

Voltam kétszer Blantyreben és Lilongweben, ellátogattunk a Mount Mulanje-hoz (Blantyre közelében van, és Afrika második legmagasabb hegye) megmásztuk a hegy kb. egyharmadát, és láttunk egy gyönyörű, hatalmas vízesést, ahonnan a szikláról vízbeugrás és fürdés is lehetséges. Marc-kal és három afrikai barátunkkal eltöltöttünk egy hétvégét a Malawi tónál (Salima), ami tényleg olyan szép, mint egy tengerpart, ráadásul a szegény, koszos, poros afrikai falvak után végre élvezhettem megint egy kis rendet, tisztaságot, elegáns éttermeket, bárokat.

Jártam egy esküvőn és egy temetésen is. Az esküvőn puszta véletlenségből, étteremben ebedéltünk miközben a kerthelységben zajlott az esküvői dínom-dánom, és mint fehérbőrű kuriózum, megengedték, hogy bepillantsunk. Legnagyobb megdöbbenésemre egyébként semmi érdekeset nem láttam, pont olyan volt minden, mint egy európai esküvő – hosszú fehér mennyasszonyi ruha, koszorúslányok, zene, táncoló vendégsereg, ételek, és nagy, emeletes, masnival átkötött torta. A temetésre viszont valóban meghívottak voltunk, és ez tényleg eltérően zajlik a nálunk megszokottól. Meghalt a faluban egy köztiszteletben álló idős férfi, és a helyi szokás szerint ilyenkor mindenkinek illendő búcsút venni tőle. A férfi itt Mponelaban élt, de Kasunguban született, itteni szokás szerint mindenkit ott temetnek ahol született. 75 évet, hét már felnőtt gyereket és megszámlálhatatlan unokát hagyott maga után (itt „divat” a nagy család, általában családon belül is versengenek érte, megkérdeztem a fiait hány gyerekük van, vagy hányat szeretnének még, és mind azt mondta, hát ha apámnak hét volt, nekem legalább nyolc kell). A temetésre legalább 2-3 száz vendég jött, egy nagy ház udvarában volt a gyülekező, ami elég sokáig tartott, de közben a családtagok hoztak ételt mindenkinek (nsima, bab, marhahús, káposztasaláta), és többen táncoltak vagy énekeltek közben. Utána megtörtént az átcsoportulás, egyik oldalon nők, másik oldalon férfiak, középen a prédikátor, és chichewa lévén a szertartásból semmit nem értettem. A prédikáció után vonultunk át közösen a temetőbe egy újabb imádságra és éneklésre, a legvégén itt is lehet virágot vagy koszorút helyezni a sírra. Öltözékből a fekete egyedül a legszorosabb családtagoknak megengedett, barátok, ismerősök minden más színt viselhetnek – sárga, kék, piros, zöld, lila.. Így amikor mi Marc-kal beállítottunk tetőtől talpig feketében hatalmas nevetés vette kezdetét –fehérember még véletlen sem lehet rokona egy feketének. Íme a jótanács, ha afrikai temetésen jársz, öltözz kanárinak!

Az elmúlt hetekben nagyon élvezem az itteni szabadidőt, kultúrát, új helyeket és barátokat, ami nem működik: találni egy rendes fodrászt, Viki, étel, és munka. Vagyis a lakótársak közül a fiúkkal továbbra is jól kijövünk, sokat nevetünk eljárunk hétvégenként szórakozni, a cseh nő, Viki viszont egyre furább, lehetetlenség egy jó programot kitalálni vele, egyfolytában megsértődik, félreért mindent, és borzalmasan ellenséges. Hamarosan érkezik a csapadékos időszak, ilyenkor érik be sok zöldség, gyümölcs, de az eddigi négy hónap alatt lehetlenné vált számomra egész nap krumplin, rizsen és banánon élnem. Olyan nagyon ki voltam éhezve valami rendes ízre, hogy végülis megtörtem az évek óta tartó vegetariánus étrendem, és legutóbb nekiestem egy sült csirkemellnek. A munka egyre rosszabb, a kezdeti lelkesedés kezd kihagyni, fogynak a témák, nem jön velünk tolmács, kihaltak a falvak, nem érzek semmi előrehaladást. Elkezdődött az iskola, tehát a gyerkek már nincsenek otthon napközben, a férfiak szezonális munkát vállalnak, csak az asszonyok maradnak otthon, és ők is egész nap elfoglaltak a házimunkával.