Burundi

A füsthelyzet kezd jobb lenni, már látni színeket is, nem csak fekete-fehérben derengő épületeket. Mától véget vetek az önkéntes szobafogságomnak és újra belevetem magam Nyizsnyij velejébe. J A „szobafogság” egyébként jól telt, végre kialudtam magam, befejeztem a könyvem, kiismertem az összes orosz tévésorozatot, és a helyi szokásokat felvevő külföldi ismerősök közül minden napra akadt látogatóm.

Most jöjjön, ami a nyári táborból kimaradt. Avagy hogyan is lehet a cím Burundi? Az ember sok mindenre gondol, de az annyira nem hétköznapi, hogy egy magyar lány, akinek Burundi a „nagykedvenc országa” életében először épp Voronyezsben találkozik két burundi fiatallal. Az első héten a 250 orosz résztvevő mellett egyetlen külföldi voltam a táborban. Míg egyszer csak reggel a szobámból kisétálva két fekete bőrű srácba botlok bele. J Majd kiugrom a bőrömből. Végre valakik, akik majdnem anyanyelvi szinten beszélik az angolt! Napok óta három szavas tőmondatokban beszélek, és folyamatosan orosz szavak után keresgélek. Szóval a fiúk Burundi fővárosából, Bujumburából valósiak, és egy furcsa Oroszország és Burundi között létrejött egyezménynek köszönhetően (ilyen is van) a voronyezsi egyetem jogi karán ösztöndíjasok már harmadik éve, a nyári szünet alatt pedig kertészként dolgoznak a gyerektáborok területén.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Burundi

Íme minden, amit megtudtam a világ legszegényebb országáról. Sok évi elszigeteltség és polgárháborús hányattatások után végre szabad és biztonságos ország. Egyre kedveltebb állomás turisták számára. Vízum nagyon egyszerűen beszerezhető. Nemrég indítottak el egy közvetlen járatot Brüsszelből, ami hetente egyszer jár. De Kenyából vagy Tanzániából is könnyedén, akár busszal megközelíthető. Tenger helyett, Tanganyika-tó, amivel azért csak óvatosan, mert a világ legméretesebb krokodiljainak ad otthont. Burundiban vendégszerető, kedves, békés emberek laknak, szeretik a turistákat és egyenrangúnak tekintik a nőket. Anyanyelvűk a kirundi, de mint minden afrikai országban itt is használják mellette a szuahélit, a régi gyarmati időkből pedig még mindig megmaradt az angol és a francia. Ha mindez nem lenne elég, a fiúk még ötödik nyelvként az oroszt is beszélik. Nemzetközi jogot tanulnak, amin jót nevetek, és mondom is rögtön, hogy mert orosz jog nem létezik, vagy igen csak sajátos amolyan „Putyin jog” vagy „Gazprom jog” nem túl normatív kereteibe beírható. Szóval kitör belőlem megint kicsit a „nemszeretemoroszország” érzés, de azért minden rendben. Még egy hónap van hátra a projektemből, amit mindenképp szeretnék befejezni. Folytatni szeretném a nyelvtanulást és tervezek még néhány kisebb utat. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy egy hónap múlva örömmel, egyetlen búcsúkönny nélkül fogok hazarepülni, és jó ideig nem fog eszembe jutni ismét Oroszországba látogatni. Az itteni életvitel, az emberek viselkedése, a politika, a kiismerhetetlen bürokrácia, a borzalmas orosz konyha, az időjárás, a légszennyezettség, a drágaság, egyszerűen nem fekszik nekem.

A tábor második hetében három külföldivel bővült még a csapat. Egy szerb lány, Rada és két német fiú, Alex és Burnie lendült volna bele még az önkénteskedésbe, sajnos öt nappal később következett a tűzriadó. Radának ez volt élete első útja Oroszországban egy kéthetes önkénteskedés és vakáció keretében, ami a tűz miatt sajnos a lehető legrosszabbra sikerült. A fiúk viszont ezzel kezdték meg egy teljes év önkénteskedését, és a lendület töretlen bennük. J Velük együtt vonatoztam vissza az 1000 km-es füstfelhőben Nyizsnyijbe. Ők is itt laknak és úgy néz ki, hátralevő heteimet többnyire velük fogom tölteni.

Sajnos lassan azzal is foglalkoznom kellene, mi legyen utána. Most annyit tudok biztosan, hogy köszönöm, de Oroszország többet nem. Indiába még mindig visszavágyom, és mostanában Magyarország is jobban hiányzik. Néha azt érzem, kimaradok mindenféle otthoni történésből, még nem láttam a tesómék újszülött kislányát, múlt héten volt egy gyerekkori barátom esküvője, lemaradtam a 10 éves érettségi találkozóról és a szüleim 30. házassági évfordulójáról. Meg persze itt van például Burundi és még ezerféle új város, látnivaló, ahol ki tudja mi lehet, milyen lehet.