Minden jó, ha jó a vége

A közhelyes minden rossz után következik valami jó, vagy a jó és a rossz dolgok felváltják egymást mondások tényleg beigazolódnak. Tény, ami tény, annak ellenére, hogy a voronyezsi tábor vége óta kicsit fél lendülettel csináltam a dolgokat, az utóbbi 2-3 hét sokkal jobban telt, mint amire számítottam.

A legtöbb időt, a német srácokkal, Alex-szel és Burni-vel, valamint a lett lakótársammal, Lasma-val töltöm. Plusz a két legjobb orosz barátnőm is visszaérkezett végre a nyaralásból: Dasha három hetet töltött Norvégiában, Daniya pedig két hetet a Fekete-tengernél. Ismét együtt a nagy csapat! J

Azon a néhány napsütéses napon hajókirándultunk a Volgán, meglátogattuk a szomszédos Bor városát, és napoztunk, fürödtünk a tóparton. Most megint nagyon hideg lett, ez már az orosz tél előszele, elő a télikabát és a csizma.

Az utóbbi héten pedig annyi tűnt még fel, hogy lassan egyetlen önkéntesként maradok. Csak Thijs van még itt velem, a többi velünk együtt érkezett külföldi már szépen haza is érkezett. A legjobb Konstantin búcsú bulija volt. Nem is írtam még róla soha, pedig egyértelműen a velem egy szervezetnél állomásozó önkéntesek közül, ő volt a kedvencem, és a legklasszabb „kissrác”, akivel találkoztam. Egy éve fejezete be a gimit, orvos szeretne lenni, de úgy döntött előbb kipróbálja, hogy milyen is gyakorlatban. Tavaly négy hónapot Franciaországban önkénteskedett egy pszichiátriai klinikán, idén pedig hat hónapot Oroszországban egy gyerekkórházban. Tehát alig 20 évesen már három országban élt, négy nyelven beszél, egy év gyakorlata van, meg amúgy is Kostja rendes, udvarias, segítőkész srác. Sokat lendítene az itthoni gyakran igen csak beképzelt, és hálapénz nélkül meg nem moccanó orvostársadalmon, ha előzetesen önkéntesként kipróbálnák magukat, és alázattal kezelnék a munkájukat.

Innentől már nekem is csak a gyorsvágta van hátra. J Szept. 1-jén megérkeznek az új önkéntesek, az egyik a mellettem lévő szobába, a már hazatért francia lány helyére. 2-án megyek az iskolába elbúcsúzni a gyerekektől. 3-án búcsú buli! 4-én vonattal Moszkvába. 5-én reggel repülés Budapestre. Ennyi!

Ítéletidő

Az elmúlt hetekben a szmog felváltva vagy eltűnt a város felől vagy épp visszatért. Mindezt a lehető legkiszámíthatatlanabb módon, amikor már mindenki azt gondolta, többet nem éghet az erdő, akkor gyulladt ki megint és hordott fekete füstfelhőt Nyizsnyij fölé. Pontosan nyolc napja volt a legutóbbi tűz a már utóbbi hetekben megszokott 40C-os hőmérséklettel összekötve. Szerda óta megint a feje tetejére állt minden. Ha nem itt élnék, nem hinném el, hogy ilyen idő létezik. Egyértelmű, hogy hőség, szárazság és tűzvész idején mindenki örül egy kis lehűlésnek és esőnek, de ez nem egyszerű hidegfront, hanem hurrikán erejű szél, jégeső, és kevesebb, mint egy hét alatt 22C-os hőmérsékletváltozás.

Legextrémebb élményként egyértelműen az időjárás marad meg bennem Oroszországból. Márciusi megérkezésemkor felváltva volt 0 vagy -20C. Áprilisban szinte 2-3 nap alatt felolvadt a teljes Volga, eltűnt minden hó, és olyan erővel sütött ki a nap, hogy egyik hétvégén nyári ruhában szaladgáltunk és pikniket szerveztünk a folyóparton. Majd május első hétvégéjére megint hóesés érkezett. Június megint felemásra, hol nagyon naposra, szárazra, pár napig pedig hidegre és esősre sikeredett. Aztán megérkezett a július minden idők orosz melegrekordjával: Moszkva 45C, gyakorlatilag épp csak a napsugártól teljesen öngyulékonnyá váló erdő. Közép- Oroszországszerte több száz erdőtűz, kitelepített családok, oltás közben meghalt tűzoltók, kiégett családi házak. Most pedig 18C, pusztító jégeső és szélvihar.

Szerdán olyan erejű jégeső és tomboló szél volt, hogy órákon keresztül a fél városban nem volt áram, ami egy másfél milliós városnál elég elképesztő. A vihar lesodorta az antennánkat a ház tetejéről, de ismét szerencse, hogy csak ennyivel megúsztuk.

Nem gondoltam volna, hogy Oroszországba költözésemtől az időjárás előrejelzés lesz a leggyakrabban olvasott honlapom, de előzetes információ nélkül egyre inkább lehetetlennek látszik bármilyen programot szervezni másnapra.

Aggodalomra azért nincs ok, a következő bejegyzésem arról fog szólni, hogy micsoda remek élményekben volt részem azon a legalább 3-4 tűz- és hurrikánmentes napon. Addig pedig egy német újságcikk, demonstrálva, hogy a hírnév ismét rám talált. J A cikket a Voronyezsbe látogató német fiú írta a gyerektáborról és az azt követő tűzvészről, a képen Rada, Alex és Burni mellett szerepelek.

Burundi

A füsthelyzet kezd jobb lenni, már látni színeket is, nem csak fekete-fehérben derengő épületeket. Mától véget vetek az önkéntes szobafogságomnak és újra belevetem magam Nyizsnyij velejébe. J A „szobafogság” egyébként jól telt, végre kialudtam magam, befejeztem a könyvem, kiismertem az összes orosz tévésorozatot, és a helyi szokásokat felvevő külföldi ismerősök közül minden napra akadt látogatóm.

Most jöjjön, ami a nyári táborból kimaradt. Avagy hogyan is lehet a cím Burundi? Az ember sok mindenre gondol, de az annyira nem hétköznapi, hogy egy magyar lány, akinek Burundi a „nagykedvenc országa” életében először épp Voronyezsben találkozik két burundi fiatallal. Az első héten a 250 orosz résztvevő mellett egyetlen külföldi voltam a táborban. Míg egyszer csak reggel a szobámból kisétálva két fekete bőrű srácba botlok bele. J Majd kiugrom a bőrömből. Végre valakik, akik majdnem anyanyelvi szinten beszélik az angolt! Napok óta három szavas tőmondatokban beszélek, és folyamatosan orosz szavak után keresgélek. Szóval a fiúk Burundi fővárosából, Bujumburából valósiak, és egy furcsa Oroszország és Burundi között létrejött egyezménynek köszönhetően (ilyen is van) a voronyezsi egyetem jogi karán ösztöndíjasok már harmadik éve, a nyári szünet alatt pedig kertészként dolgoznak a gyerektáborok területén.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Burundi

Íme minden, amit megtudtam a világ legszegényebb országáról. Sok évi elszigeteltség és polgárháborús hányattatások után végre szabad és biztonságos ország. Egyre kedveltebb állomás turisták számára. Vízum nagyon egyszerűen beszerezhető. Nemrég indítottak el egy közvetlen járatot Brüsszelből, ami hetente egyszer jár. De Kenyából vagy Tanzániából is könnyedén, akár busszal megközelíthető. Tenger helyett, Tanganyika-tó, amivel azért csak óvatosan, mert a világ legméretesebb krokodiljainak ad otthont. Burundiban vendégszerető, kedves, békés emberek laknak, szeretik a turistákat és egyenrangúnak tekintik a nőket. Anyanyelvűk a kirundi, de mint minden afrikai országban itt is használják mellette a szuahélit, a régi gyarmati időkből pedig még mindig megmaradt az angol és a francia. Ha mindez nem lenne elég, a fiúk még ötödik nyelvként az oroszt is beszélik. Nemzetközi jogot tanulnak, amin jót nevetek, és mondom is rögtön, hogy mert orosz jog nem létezik, vagy igen csak sajátos amolyan „Putyin jog” vagy „Gazprom jog” nem túl normatív kereteibe beírható. Szóval kitör belőlem megint kicsit a „nemszeretemoroszország” érzés, de azért minden rendben. Még egy hónap van hátra a projektemből, amit mindenképp szeretnék befejezni. Folytatni szeretném a nyelvtanulást és tervezek még néhány kisebb utat. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy egy hónap múlva örömmel, egyetlen búcsúkönny nélkül fogok hazarepülni, és jó ideig nem fog eszembe jutni ismét Oroszországba látogatni. Az itteni életvitel, az emberek viselkedése, a politika, a kiismerhetetlen bürokrácia, a borzalmas orosz konyha, az időjárás, a légszennyezettség, a drágaság, egyszerűen nem fekszik nekem.

A tábor második hetében három külföldivel bővült még a csapat. Egy szerb lány, Rada és két német fiú, Alex és Burnie lendült volna bele még az önkénteskedésbe, sajnos öt nappal később következett a tűzriadó. Radának ez volt élete első útja Oroszországban egy kéthetes önkénteskedés és vakáció keretében, ami a tűz miatt sajnos a lehető legrosszabbra sikerült. A fiúk viszont ezzel kezdték meg egy teljes év önkénteskedését, és a lendület töretlen bennük. J Velük együtt vonatoztam vissza az 1000 km-es füstfelhőben Nyizsnyijbe. Ők is itt laknak és úgy néz ki, hátralevő heteimet többnyire velük fogom tölteni.

Sajnos lassan azzal is foglalkoznom kellene, mi legyen utána. Most annyit tudok biztosan, hogy köszönöm, de Oroszország többet nem. Indiába még mindig visszavágyom, és mostanában Magyarország is jobban hiányzik. Néha azt érzem, kimaradok mindenféle otthoni történésből, még nem láttam a tesómék újszülött kislányát, múlt héten volt egy gyerekkori barátom esküvője, lemaradtam a 10 éves érettségi találkozóról és a szüleim 30. házassági évfordulójáról. Meg persze itt van például Burundi és még ezerféle új város, látnivaló, ahol ki tudja mi lehet, milyen lehet.

Gone with the fire

A jól induló nyári tábor óriási katasztrófába torkollik. A három hét alig kettőre rövidül, és egy tűzriadó töri ketté. Sosem voltam még ennél nagyobb katasztrófa helyzetben, pláne mindezt idegen helyen külföldiként átvészelni nem egyszerű.

A gyönyörű fenyőerdő lángokba csap a tábor körül. Néhány perc alatt négy különböző épületből 220 gyereket evakuálunk. A gyerekeket a városházára szállítjuk külön buszokkal, és útközben értesítjük a szülőket, hogy jöjjenek értük. Innentől kezdetét veszi az orosz kulturális sokkom, ami azóta is tart.

Kulturális sokk 1: A szülők a normális: „köszönjük, hogy megmentette a gyermekünk életét” helyett: „jaj, miért nem volt időnk mindent bepakolni? mikor kapja vissza a gyereke Micimackós pólóját? nem mennénk most vissza az erdőtűz közepébe és néznénk meg, hogy ott maradt-e a kisszandálja? stb..” Minden gyerek épségben kijutott, értékekkel, pénzzel, mobiltelefonnal együtt, mindössze a ruhák összeszedésére nem maradt időnk. És ebbe az én ruháim is beletartoznak..

Kulturális sokk 2: A táborért felelős szervezet a tűzriadó után egy éjszakát fizet nekünk egy külvárosi hotelben, majd vészhelyzetre hivatkozva közli, hogy tovább nem tud szállást és étkezést nyújtani számunkra, és azt tanácsolja, menjünk vissza Nyizsnyijbe. A pályaudvaron enyhe pánikhangulat uralkodik, mindenki menekül a városból. Vonatjegyet pontosan háromszoros áron sikerül váltanom.

Kulturális sokk 3: Az itteni fogadószervezetem egy telefont nem képes megereszteni, hogy vajon túléltem-e a tűzet. Az emailemre, melyben megírtam nekik, hogy evakuáltak a táborból, bent égetek a ruháim és a saját spórolt pénzemet áldoztam a visszautazásomra, a reakció gyakorlatilag nulla.

Kulturális sokk 4: A gyerektábor ideje alatt mindössze kétszer sikerült internethez jutnom, TV és újságárus pedig nincs az erdő közepén. Információ hiányában magán a vonatúton szembesülök vele, hogy Oroszország szerte erdőtüzek vannak mindenütt, ugyanúgy lángokban áll Moszkva és Nyizsnyij Novgorod is.

Kulturális sokk 5: Vasárnap a vonatról leszállva még nagyobb szmoggal találom szembe magam Nyizsnyijben, mint amilyet túléltem Voronyezsben. És ami a legelképesztőbb, hogy míg Voronyezsben érezhető pánikhangulat volt mindenütt, itt Nyizsnyijben minden ugyanúgy zajlik, mintha mi sem történt volna. Az összes üzlet nyitva, fiatalok sorban állnak a mozihoz, árusok az utcán, babakocsit tologató anyukák. Mindössze annyi történt, hogy pénteken Putyin iderepült egy rövid látogatás erejéig és megígérte, hogy azon családok, akiknek meghalt valamelyik rokonuk 200.000 rubel segélyt kapnak az államtól.

Kulturális sokk 6: Egy normális ország, normális kormánya ilyen horderejű katasztrófa alatt minimum munkaszünetet rendelne el, ingyen ásványvizet és maszkokat osztogatna, és a lehető legjobban ösztönözné az embereket, hogy ne menjenek ki az utcára ilyen füstfelhőben és óvják az egészségüket.

Az itt élő 150 millió emberből Lukas (velem egyidős cseh önkéntes) az egyetlen, aki legalább egy cseppet törődik az egészségemmel, kapok tőle egy maszkot. Nem tudom, pontosan mi mással védekezhetnék az irtatlan por és szmog ellen. Ma bevásároltam egy hétre való élelmet, az a tervem, hogyha nem javul a helyzet, egyszerűen nem mozdulok ki otthonról. Holnap elvileg találkozóm lenne két német önkéntes sráccal, és mehetnék orosz órára is, de asszem csak SMS-t fogok küldeni, hogy nem tudok átvergődni ilyen füstfelhőben a város másik felére. Először friss zöldséget, gyümölcsöt akartam volna venni, aztán rájöttem, hogy ezekkel is csak mérget vinnék magamba. Vettem inkább konzerv és mirelit árukat, rizst, tésztát, sajtot és rengeteg ásványvizet. Szerettem volna még C-vitamint is, persze azt az itteni szupermarketekben nem árulnak. Legalább egy zacskó citromos cukorkákát sikerült találnom, jobb híján ez is megteszi. Ha bárkinek bármi más túlélős, füstmérgezés elleni tippje lenne, azt megköszönöm.

A képet tegnap délután kettőkor készítettem az egyik legforgalmasabb utcán, ami a Kremlbe torkoll bele. A szmogtól persze nem látszik az utca vége, és a helyiek szerint a város ezen pontja nem is olyan nagyon szennyezett.

Néhány cikk az országszerte pusztító erdőtüzekről:

http://www.bbc.co.uk/news/world-europe-10815176

http://en.rian.ru/russia/20100801/160030052.html