Ha egy norvég hegy tetején
laksz, akkor amivel a leginkább számolnod kell október elején az a tél kezdete.
Idén a nagy könyvben megírtak szerint le is esett az első hó október első
hetében és fájdalmasan gondolok bele, hogy mindez el fog tartani
áprilisig, sőt talán májusig. Még nem esik olyan nagy lendülettel, néhány
derűsebb nap olvadt is belőle napközben, de novembertől már arra kell készen
állnunk, hogy akár napi 1-2 métert is eshet. Ha nem pötyögök semmit a következő
hetekben blogra, akkor meglehet, hogy hólyagos lett a kezem a hólapátolástól. :)
Sebaj, egy biztos, most már tényleg muszáj lesz megtanulnom síelni! A síelés itt amúgy is kötelező tantárgy a főiskolán, jövőre egy vizsgát is le kell majd tennem 25 km sífutásból. Ez is azt mutatja, hogy nem egy hagyományos értelemben vett iskolában tanulok. Itt az oktatás amolyan csináld magad mozgalomhoz hasonlít, hogy ezt akadémiai köntösbe burkolhassák persze nagyon hangzatosan „individual learning”-nek hívják. A suli nemzetközi, ami abban nyilvánul meg, hogy norvégok egyáltalán nincsenek benne, vannak viszont olasz, portugál, német, cseh, szlovák, magyar, román, lett és litván iskolatársaim. A tanítás nyelve angol, és a tanulás mellett főleg dolgozunk – hol pénzért, hol önkéntes alapon, valamint sokat utazunk, vagy ha éppen nem utazunk akkor utazásra készülünk. Én hétvégenként a kollégium melletti étteremben dolgozom, hétköznap pedig eljárok adománygyűjtésre, mert az iskolának van egy gyerekeket segítő civilszervezete, aminek keretében játékokat, könyveket, iskolaszereket, ruhákat gyűjtünk. Ilyenkor egy mikrobusszal végigjárjuk a környező városokat, felpakoljuk az adományokat nagy zsákokba, kartondobozokba, majd ha megtelt, átpakoljuk egy kamionba. A kamion továbbviszi az összegyűjtött holmit szegény kelet-európai országokba, amit pedig ott sem használnak fel, azokat hajóval átküldik Afrikába.
Sebaj, egy biztos, most már tényleg muszáj lesz megtanulnom síelni! A síelés itt amúgy is kötelező tantárgy a főiskolán, jövőre egy vizsgát is le kell majd tennem 25 km sífutásból. Ez is azt mutatja, hogy nem egy hagyományos értelemben vett iskolában tanulok. Itt az oktatás amolyan csináld magad mozgalomhoz hasonlít, hogy ezt akadémiai köntösbe burkolhassák persze nagyon hangzatosan „individual learning”-nek hívják. A suli nemzetközi, ami abban nyilvánul meg, hogy norvégok egyáltalán nincsenek benne, vannak viszont olasz, portugál, német, cseh, szlovák, magyar, román, lett és litván iskolatársaim. A tanítás nyelve angol, és a tanulás mellett főleg dolgozunk – hol pénzért, hol önkéntes alapon, valamint sokat utazunk, vagy ha éppen nem utazunk akkor utazásra készülünk. Én hétvégenként a kollégium melletti étteremben dolgozom, hétköznap pedig eljárok adománygyűjtésre, mert az iskolának van egy gyerekeket segítő civilszervezete, aminek keretében játékokat, könyveket, iskolaszereket, ruhákat gyűjtünk. Ilyenkor egy mikrobusszal végigjárjuk a környező városokat, felpakoljuk az adományokat nagy zsákokba, kartondobozokba, majd ha megtelt, átpakoljuk egy kamionba. A kamion továbbviszi az összegyűjtött holmit szegény kelet-európai országokba, amit pedig ott sem használnak fel, azokat hajóval átküldik Afrikába.